A mintegy 450 lakosú község Kemenesalján, a Kis-Somlyóhoz közel, a Kodó patak völgyében helyezkedik el. Környéke részben sík, részben hullámos, jellegzetes kemenesaljai táj. Mindössze másfél kilométerre emelkedik a Kis-Somlyó vulkanikus magaslata, lábánál kisebb erdőkkel, oldalain szőlőültetvényekkel. A falu déli, dombosabb határát erdők borítják, míg a lapályosabb, Kodó menti területeken szántókat és réteket találunk.
  A falut ugyan nem szelik át fő közlekedési utak, megközelítése ennek ellenére nem nehéz: a közelben halad ugyanis a 84-es főút, amelyről Borgátánál letérve hamarosan elérhetjük a települést.

A községet először 1338-ban említik, Hege néven, melyet valószínűleg a Hethe törzsről kapta. Későbbiekben előfordul még az írásokban Óhetye (Ohethye - 1463), és Felsőhetye (Felsew Heythye - 1467) neveken is. Az első olyan említás, melyben már templomára is utal, 1470-ben keltezett (Eghazashege).
  Ősi nemesi község volt, mely eleinte a karakói várispánsághoz tartozott, később a Héder nemzetségbeli Köcsky Sándor birtokába került. A századok folyamán több tulajdonosa volt a falunak, utoljára a Felsőbüki Nagy család birtokolta.
  A török időkben osztozott a többi környékbeli település sorsában, gyakran volt támadásoknak kitéve. 1570-ben 6 elhagyott és 5 felégetett házat írtak össze. 1588-ban kellett először a szultánnak adózniuk.
  Egyházashetyén született Berzsenyi Dániel költő (1776-ban). Egykori szülőházában ma emlékmúzeum és könyvtár található. Ugyancsak itt született Kunoss Endre költő is (1811), aki versírás mellett nyelvészettel és újságírással is foglalkozott.



Nevezetességek

Fontosabb címek