Nagysimonyi jellegzetes kemenesaljai falu, ott fekszik, ahol a Cinca völgyének síksága és a Cser magasabb platója találkozik. A cseri részt, mely a község északi határán fekszik, erdők és rétek, szántók mozaikja borítja. Peremvidékén, mely völgyekkel tagolt, a falu irányában ereszkedő dombos lejtő, présházakkal, pincékkel teletűzdelt szőlőterületek vannak. Ezzel szemben a déli határ, a Cinca melléke alacsonyabb, enyhén hullámos-dombos lapály, ahol a szántóföldek túlsúlya jellemző.
  Közúton a Sárvárt Celldömölkkel összekötő harmadrendű főúton juthatunk ide, mely átszeli a községet. Vasúti megállóhellyel is rendelkezik, a Szombathely-Celldömölk(-Székesfehérvár- Budapest) fővonalon.

Az írott források 1237-ben jelzik először a falu meglétét, Simun néven. A középkorban még helybeli nemesek birtokolták, de a későbbi századok során részeket szereztek itt a Nádasdyak, Draskovichok, majd a 18. században a Batthányak is.
  Nagysimonyiban szilárdan tartja magát a hit, mely szerint a nándorfehérvári hős vitéz, Dugovics Titusz a falu szülötte. Bár ezt semmilyen történeti bizonyíték sem igazolta még, a község iskoláját is róla nevezték el. Viszont a falu egykori birtokosai között volt a Dugovics család is, amelynek lehetett vérségi kapcsolata a végvári vitézzel.
  A lakók 1549-ben voltak kénytelenek első ízben a törököknek hódolni. 1567-ben német zsoldosok fosztogattak a faluban. Később, a sárvári vár védelmére Nádasdy Ferenc őrhelyet alakíttatott ki itt, a helyi nemeseket felfegyverezte, ágyúval (tarackkal) is ellátta őket.
  A településtől északra fekvő lejtőkön régóta termesztenek szőlőt, erről 1683-ból már van írásos emlékünk. A jelentős szőlőművelés mellett a másik jellegzetes határrész a Cser, ahol régebben juh-, szarvasmarha-, és sertéslegelők voltak.
  A lakosság kezdetben római katolikus hitű volt, azonban, Kemenesalja sok más községéhez hasonlóan, 1541-ben, földesuraikat követve evangélikus vallásra tért át.
  A falu egyben a környék zsidóságának is központja volt, hitközségüket 1720-ban alapította a Németországból áttelepült 18 család (összesen 63 fő). A 19. században zsinagóga is épült, melyet egy tűzeset után 1892-ben felújítottak. 1953-ban a már használaton kívüli épületet lebontották, helyén ma postahivatal található. Temetőjükben, melyet ma a vasúti sínek választanak el a községtől, tartották 1877-ben az első magyar nyelvű zsidó egyházi beszédet a megyében. Ugyanitt szép múlt századi sírköveket láthatunk, köztük az 1944-ben elhunyt tudós rabbi, Weisz "Sabtaj" Simon síremlékét, mely mellett elhelyezett ládikába az ide zarándoklók alkalmanként kívánságcédulákat dobnak.
  A község címerét 1994. október 23.-án avatták fel, a nemes Dugovich család címer-elemeinek felhasználásával tervezték.

Nevezetességek

Fontosabb címek